Az év utolsó KP-s vitája

November utolsó hétvégéjén volt az első félév harmadik, és egyben utolsó KP-s szombatja. Nagyon kíváncsi voltam, hogy sikerül majd ez a nap, hiszen egyrészt ez volt az első KP-s szombatom, és a nyári tábor óta sok idő telt el KP-sok nélkül. Másrészt, nagyon érdekel a nemzetközi kapcsolatok/diplomácia, a téma pedig pont ehhez kapcsolódott.
Ezúttal a Coliban elég sokan gyűltünk össze, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákjai is velünk voltak. Mindenki érdeklődve figyelte az előadást. A téma ezúttal a „2012-ben esedékes amerikai elnökválasztás, diplomácia a gyakorlatban”, a nemzetközi kapcsolatok című kurzust végzők érdeklődésének kedvezett. Az előadást Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium Amerikai Főosztályának főosztályvezető helyettese tartotta.

Szórakoztató, követhető, világos előadást hallhattunk. Az előadó nem esett abba a hibába, hogy mondandóját telitűzdelte érthetetlen szakszavakkal, ha pedig bármi kérdésünk fölmerült közben, azt nyugodtan föltehettük. Főként a jelöltválasztásról, elnökválasztásról esett szó. Most végre letisztázódott bennem, hogy hogyan is működik ez az egész rendszer, de még szívesen hallottam volna részletesebben is a témáról. Az előadás után jöhettek a kérdések, végül pedig a délelőtti program az ebédszünettel, vagyis az elmaradhatatlan közös pizzázással zárult.

Végre üdvözölhettem a rég nem látott ismerősöket. Nagyon jó volt mindenkit látni, beszélgetni velük. A szalagavató szezon miatt sajnos néhányaknak el kellet mennie, de azért így is sokan maradtunk.

Hamarosan eljött a vitakörök ideje. Két csoportra oszlottunk, és két típusú gyakorlat között választhattunk: az egyik vita arról szólt, hogy bezárják-e Guantanamo-t vagy sem, a másik lehetőség pedig egy elnökjelölt választás eljátszása volt. Én nem éreztem magamban elég kreativitást az elnökválasztáshoz, Guantanamo pedig érdekelt, úgyhogy oda mentem.

Természetesen nem vágtunk bele rögtön a közepébe. Az elején mindenki bemutatkozott, elmondta a véleményét az előadásról, aztán pedig asszociációs játékokat játszottunk. Roppant szórakoztató volt, egészen megdöbbentő dolgok kerekedtek ki néha.
A vita megkezdése előtt mindenki eldöntötte, hogy milyen szerepe lesz a vitában (moderátor/bíró/védő/támadó/közönség).

Nagyon élveztem a szemináriumot, mindenki vérmérsékletének megfelelően vett benne részt. Jenei Baluék (I. éves egyetemisták, az MCC juniorképzésén résztvevő diákok) profin irányították az egészet. Az elején sikerült mindenkinek kellő mértékben feloldódnia, utána pedig ügyesen, a háttérből irányították a vitát. Tök jó volt, hogy eljöttem, és csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, legközelebb (is) mindenképpen gyertek!!!

Fárizs Fanni (Klotildligeti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium)

Sajtó fotóval, sajtófotóval, KP-s szombat Kallos Beával

Végre mehetünk, KP-s szombat van. Kalandra fel!
A tábor óta már ismerős arcok közül sokan ott ültek a bejárat melletti elefántos asztalka körül… Az új tagok kedvéért egy kis bemutat kozós játékkal indult a nap. A délelőtti tréning bemelegítésnek szánt felütése a nyári KP tábor óta ismerősen csengett: „Mi a média?”. A témát ezúttal az MTI sajtófotósa, Kallos Bea vezérletével boncolgattuk. Délelőtt 10 órától délután 4-ig kis csoportban, összesen 22-en dolgoztunk együtt.

A meginduló könnyed beszélgetést eleinte nem akadályozták az eltérő álláspontok, jól körbejártuk a témát. Meglepően nyitott volt a társaság annak ellenére, hogy alig ismertük egymást. A tréning elsősorban véleménynyilvánításunknak adott teret. Bea hagyta kibontakozni érveinket, gondolatainkat, de végig kézben tartotta a vitát. Senki nem mondta meg, hogy mit kell gondolnunk, leginkább látókörünk szélesítése volt a cél. A feladat végzése során a post-itek ragasztós fele néha felmondta a szolgálatot, de tartalmuk megmaradt, ezen a ponton gondoljunk Chuck Norisra! :) Telt múlt az idő, és eljött a közös pizzázás ideje.

Eszegetés közben egyre kötetlenebbül folyt a csevej. Bár szünet volt, az agyunk tovább kattogott a felvetett témákon. Hosszú beszélgetések folyamát indította el az előadás, de lassacskán a pizza is elfogyott, így visszaszállingóztunk a kis emeleti termünkbe, annak biztos tudatában, hogy a délután sem telik majd egykedvűen.

Folytatásképpen előadónk Kallos Bea, akit megjegyzem még Hugh Jackman is puszival köszönt, beavatott minket az „5W” titkába. A képfelismerési játék okozott némi fejtörést, de végül kiderült, hogy ki, mit mikor, hol, miért csinált.:) Aki tudta a leghíresebb kép történetét /Éhező gyermek és keselyű (Kevin Carter, 1994)/, megkaphatta a pizzák mellé ajándékként adott remekbeszabott süteményt. Bea fiatalos stílusa gördülékennyé tette a délutánt, mindenkit meg tudott szólítani.
A kapott sajtóorgánum alapján kis csoportokban több szemszögből is megvizsgáltuk a híreket álláspontjaikat összevetve mérlegelhettünk, vizsgálhattunk, az olykor szélsőségektől sem mentes, cikkeket. Különleges történetekkel is gazdagodhattunk.
Részletesen nem számolnék be a tréningen előkerülő feladatokról, inkább gyertek el, és győződjetek meg Ti, legyetek tagjai a KP-s csapatnak!

Elsődleges tapasztalat volt a foglalkozás során, hogy többet kéne foglalkoznunk a körülöttünk zajló közéleti eseményekkel. Elsősorban a képfelismerés mehetett volna kicsit olajozottabban, ha még tájékozottabbak vagyunk. Egész nap nagyon jó hangulat volt. Először voltunk KP-s szombaton, mégis mindenki kedvesen, közvetlenül fordult felénk. A nap egy hasznos összefoglalással zárult, végül délután 4 órakor hazaindult a csapat.

Egy biztos, mindenképp megéri eljönni, hiszen tudjátok:

„Aki nincs ott, lemarad.”
Tehát a mielőbbi viszontlátásra!

Lipp Mónika és Lipp Johanna (Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllő)

MCC KP Nyári tábor

Tata, 2011. augusztus 22-24.

Amikor meghallottam, hogy a Középiskolás Program megkezdése előtt az MCC tábort is szervez, csapot-papot otthagytam, hogy mihamarabb jelentkezhessek rá. Mint utóbb kiderült, megérte. Mindig is kíváncsivá tesz, ha új embereket ismerhetek meg, és új élményekkel gazdagodhatok. A táborban egyetlen rossz, lehangolt perc sem volt számomra. Szokásomhoz híven én érkeztem meg a leghamarabb. Azt mondják, késni menő, csak azt sosem említik meg, hogy korántsem ez a lényeg hanem, hogy azt a kevés időt, amely a rendelkezésünkre állt, használjuk ki teljes mértékben. Én mindig ennek fényében érkezem. A recepción zajló biliárdozás közepette egyszer csak azt vettem észre, hogy tele van az egész terem. A bemutatkozások sorra követték egymást, persze ahogy az lenni szokott, 5 perc múlva már senki sem emlékezett a másik nevére.

Az igazi ismerkedés csak az eligazítás után következett, ezúttal már a szabadban. Ismertették velünk a tábor haditervét, vagyis a szabályokat és a programot, amelyet én mint egyszerű közlegény igyekeztem a fejembe vésni. Utólag rájöttem, erre nem volt szükség, a szervezés profi módon zajlott, nem voltak kavarodások, lemaradások, nem számítva azt a malőrt, amikor én a szálláson ragadtam, mert rám zárták az ajtót, tusolás közben. Sok táborban részt vettem már, gondolkodás nélkül kijelenthetem, számomra eddig ez volt az egyik legjobb. Mind szervezés, mind a részt vevő emberek, mind a programok, mind az élmények terén. Felejthetetlen. Apropó, szállás. Annak köszönhetően, hogy az arány igen kiegyenlítetlen volt (32 lány és 8 fiú), a három ház közül egyben csak lányok voltak. Ha megkértek volna, hogy egyedüli fiúként azért legyen ott valaki, (hogy vigyázzon rájuk), hát… szívesen vállaltam volna. De tényleg.

Az instruktorok mind fiatalosak, rutinosak voltak, s ez nagyot lendített az általában nehézkes ismerkedésen is. Ötletes, szórakoztató játékokat találtak ki, melyben a humor is jelentős szerephez jutott. Következett a vacsora, s azután, ahogy mondják, „fiatalság, bolondság”, indult a buli… Ez is teljesen más volt, mint amire számítottam. Vagyis sokkal jobb. Megtapasztaltam, hogy míg a szórakozás az egyik oldala a tábornak, a másik a komolyság, s e két pólus véleményem szerint remek összhangban állt egymással a tábor egész ideje alatt. Mindez köszönhető az instruktoroknak, és a társaságnak is, ennél remekebb csapat talán nem is gyűlhetett volna össze. Leginkább az lepett meg engem, hogy mindenkivel lehetett beszélgetni, kommunikálni. Mindenkinek volt saját véleménye, estére mindenki feloldódott, volt tánc, tábortűz, kisebb-nagyobb buli, persze csak kólával…

Másnap. Nem mondanám, hogy nagyon kialudtuk volna magunkat, mégis csodálatos volt látni, hogy még ez sem hátráltatott bennünket. Kora délelőtt került sor Dr. Aczél Petra, kommunikációs szakértő, egyetemi docens (BCE) Igen színvonalas előadására. Az érdeklődést remekül fenntartotta, én személy szerint nagyon sokat tanultam tőle. Délutánra vitaköröket szerveztek nekünk. Csapatokra oszlottunk, egy-egy instruktor vezetésével. Mindegyik csapat külön-külön témában vitázott, azon belül is két oldalra/ álláspontra bontva. Itt a kezdeti meglepődésem valóságos hitetlenkedésre váltott: amilyen nyugodtan indult, olyan heves viták alakultak ki a végére, melyeknek központja a megfelelő érvelés és meggyőzés volt. A disputa után aki még akart, megmártózhatott a tatai Öreg-tóban.

A társaság itt már igen összehangolt volt, játszottunk, nevettünk, jól éreztük magunkat. A fürdés után egy gyors vacsora, eligazítás, majd az egyes vitakörök előadták saját mondanivalójukat a választott téma alapján, azután kezdetét vette a fergeteges éjszakai túlélőtúra.

Itt is kisebb, 6-7 fős csapatba lettünk beosztva. Minden csapatnak állatneve volt. Nekünk történetesen a „birkák” jutott. Találó. Főleg rám nézve. A csapatoknak a „megmérettetés” előtt elő kellett adniuk egy saját maguk által kitalált indulót, s csak azután indulhattak útnak, persze nem egyszerre, hanem óránként startolt az „állatcsorda”. A túra során – ami kész labirintus volt – az instruktorok feladatokat, rejtvényeket tartogattak a számunkra, melyeket birka mivoltunk ellenére is sikeresen megoldottunk.   A túra végeztével jött az esti záróbuli. Lebilincselő volt számomra végignézni a társaságon. Egy-két nap után kiválóan összerázódtunk, ami nem mellesleg köszönhető az instruktoroknak. Kár, hogy a tábor csak három napig tartott…

Pár óra alvás után másnap délelőtt nem maradt más hátra, mint a cuccolás, pakolás, búcsúzkodás. Sokan már reggel elhagyták a táborhelyet. Szép sorjában szállingóztak el az emberek, kivéve azokat, akik még ott maradtak délután a fakultatív programon, AtiBond geoláda kereső akcióján. Úgyhogy érzékeny búcsút véve mindenkitől elhagytam a táborhelyet, legnagyobb bánatomra. Nagyon jól éreztem magam ott, újabb élményeket, ismeretségeket szereztem. Szívélyesen és türelmetlenül várom a következőt… Egy biztos: ha a szombati KP-s gyűlések is ily módon fognak lezajlani, szerintem mindent félre tudnék tenni annak érdekében, hogy én is részt vehessek Bhee-eennnüüük. :D

Jobb Gábor (Angol – Magyar Szakképző Iskola és Gimnázium, Szentendre)

Beszámoló az első szombati tréningemről

Egyszer volt, egy szép napsütéses szombat, amikor körülbelül 60 fiatal a napot igen korán kezdte. Tömegközlekedéssel feljutni Pestre nem is olyan egyszerű. Igaz, hogy én nem panaszkodhatom, voltak a KáPésok között olyanok, akik 3-4 órát utaztak azért, hogy jól érezzék magukat, és eltöltsenek egy tartalmas napot ismerős és újdonsült diákokkal, akik az ország minden részéről kapcsolódtak be a programba. A legtöbben izgatottan érkeztek és hozzám hasonlóan, „újoncként” nem tudták mi vár rájuk. Voltak néhányan, akik a hosszú út miatt már a péntek estét a Collegiumban töltötték. Utólag irigykedve hallgattam filmnézős, beszélgetős estéről vagy inkább éjszakáról szóló beszámolóikat. A szombati előestét legközelebb egészen biztos, hogy én sem hagyom ki!

A program délelőtt 10 órakor kezdődött. Elsőként egy kerekasztal-beszélgetésnek lehettünk szem-és fültanúi. Szabó Győző színész, Fonyó Gergely rendező, Dér Tamás producer és Muhi András, az Inforg Stúdió vezetője voltak a KP-s szombat meghívott vendégei. Nem kis fába vágtuk a fejszénket, a magyar film jelene és jövője volt a téma. A filmgyártás jelenlegi helyzetéről hallgathattunk meg a szakértőket és alkotókat. Elkeserítő tényként hangzott el, hogy egy amerikai film gyártása többe kerül, mint amit Magyarország egész évben a filmiparba fektet. A hollywoodi „tucatfilmek” korában a magyarok magyar filmek iránti érdeklődése, mint megtudhattuk, kissé lankadt. Más részről nem feltétlenül silány és semmitmondó filmek készülnek Hollywoodban, erre is felhívták a hallgatóság figyelmét. Ez persze mit sem változtat azon a megállapításon, hogy bizony keveset járunk magyar filmeket nézni a moziba. A filmkészítés technikai részleteitől kezdve egészen Szabó Győző eddigi pályafutásáig, a kulisszákon keresztül mindenféléről szó esett. A beszélgetés nagyon tartalmas és érdekfeszítő volt.

Délben az előadásnak a pizza illata vetett véget.

Miután mindenki belakmározott, jött a nap izgalmasabb része. Először mindenki egy nagy csoportba rendeződve kezdett feloldódni és megismerni egymást. Aztán kb. 7-8 fős csapatokban a Collegiumban, és a hozzá tartozó kertben felállított állomásokra mentünk.:) Nekem nagyon tetszett...:) Főleg, az első „pont”, ahol olyan „elméletekre” kellett „igazolást” alkotnunk, hogy „Hány kiló kenyeret ettek Robin Hood seregei mielőtt megtámadták a seriffet?”, vagy, hogy „Hány ATM van Magyarországon összesen?” Itt kell megemlítenem, a mi csapatunk volt a legügyesebb 10-ből 8 pontot szerzett ennél az állomásnál.:) Ezután, ismét egy kis ismerkedés végett, volt teszt arról, hogy mennyire ismerjük az MCC-t és a csapattagokat.

A nap befejezéseként kiválasztottuk az elmúlt 100 év legjobb magyar filmjét, amely mellett állást kellett foglalnunk, védeni a saját, és támadni a mások érveit.  Nagy vita következett!:) Volt ott minden: Hyppolit a lakáj, Macskajajj, Magyar vándor, A tanú és még sorolhatnám…

A lényeg, hogy szerintem mindenki remekül érezte magát, és izgatottan várja a következő „összezörrenést”. Aki pedig nem volt ott, biztatom, hogy ki ne hagyja a legközelebbit!

Üdv.: Koós Veronika (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Székesfehérvár)



MCC KP és Junior Téli Tábor

Eger, 2011. február 25–27.

Újként az MCC-ben kissé elveszettek voltunk a vonatút elején osztálytársammal, Danival, de végül rátaláltunk a többi möcöcösre is. A vonaton ismerkedtünk a velünk utazókkal, új arcokkal és új nevekkel. Mikor már kitárgyaltuk a hány éves vagy? és hova jársz? kérdéseket, jöhettek a kreatív játékok! Az első számú egy ún. cédulára-írsz-valamit- majd-véletlenszerűen-kihúzol-egyet-a-homlokodra-nyomod-kérdezel-róla-és-megpróbálod-kitalálni játék volt. Volt ott minden, mint a moziban! Néztek is ránk az útitársaink.
Volt egy léghajó-zuhan-a-napba-és-ki-kell-ugrani-egy-lakatlan-szigetre-de-egyel-kevesebb-ejtőernyő-van-így-valakinek-a-hajón-kellett-maradnia, bár a végső cél sokáig – legalábbis számomra – nem volt teljesen egyértelmű, de lelkesen úgy tettem, mintha érteném. Azért innen írnék egy-két foglalkozást: Mel Gibson fenékduplőr (ő menekült meg másodszor), nemibetegség-terjesztő (kis lakatlan szigeti kolóniánk nagyon fontos eleme, elsőnek menekült meg), cipőfűzőfestő, lépcsőszámláló, portás, gabonaszámláló, drótostót (nagyon fontos, nagyon hagyományos edényjavító foglalkozás) stb.
Végül megérkeztünk az egri állomásra. Nem kis hideg, enyhe hóesés fogadott minket. Következő feladat: kis kompániánknak el kellett találnia egy egri szakközépiskola diákszállóvá átalakított kollégiumrészébe. A társaság magabiztosan baktatott, de ettől függetlenül nem elsőre lett meg a kollégium … elsétáltunk mellette … pedig igen telt és nagy betűkkel, egy mindenki számára egyértelmű tábla állt a lila épület előtt: DIÁKSZÁLLÓ.
Lepakolás, megkaptuk a névcéduláinkat, aztán szaladtunk enni a helyi menzára, ahol várakozásommal ellentétben kiváló ételt tálaltak. A szódásszifon-szökőkút szinte elmaradhatatlan megalkotása után visszatértünk a szállásra. És ekkor jöttek a csapatépítő  játékok. Alliteráló nevekkel (expresszionista Eszti, konstruktív Kriszti, autokrata Andris, neoreneszánsz Nadin, dadaista Dani, ésatöbbi, ésatöbbi), evolúcióra képes táborlakókkal (tojás > csirke > elefánt > emcécés), gyilkos pillantóssal és a világon majdnem minden tábor elmaradhatatlan játékával: adjunk-társunkra-minél-több-ruhát!

A kedvcsináló s kalandos játékok után (nem csoda!): megéheztünk. Szaladtunk hát vacsizni, majd teli pocakkal elindultunk borkóstolásra a Szépasszony-völgybe, az Ómolnár Pincészetbe. Bár dideregtünk, kitartóan figyeltünk és jobbnál jobb borokat kóstolgattunk megállás nélkül, és persze a zsíros kenyér sem maradhatott el, így vacsora után desszertként. Majd’ két órát ültünk a pincében, ezalatt 8 bort megkóstoltunk, köztük két muzeális értékűt, amelyek egyike desszertbort volt. De milyen! 1970-es Egri Leányka. Édes volt, mint a méz! Könnyed levezetőként abszolváltunk egy 45 perces sétát, ami számomra olyan volt, mintha egy hatalmas hűtőben sétálnék. Mindeközben már a fejünkben volt a puha, meleg ágy képe… De az MCC-sek nem adják magukat ilyen könnyen – ez köztudott, így (bár voltak, akik adtak a kísértésnek), de a többség még a zamatos borok utáni felpezsdült állapotban beszélgetett az újonnan szerzett barátokkal, avagy az éjjelre 15+ éveseknek teljesen megfelelő szabotőrös-törpés játékot játszottak! Mondanom sem kell, hatalmas izgalmak uralkodtak a „játékteremben”.

Szombaton, a reggeli után, előadást hallhattunk Veszelszki Ágitól (ELTE BTK, Internet és média műhely), Séreld és lájkold a fészen címmel az elektronikus felületeken használt nyelvről. Ez furcsán hangozhat, hiszen miért tartanak előadást olyasmiről, amiben élünk, de számunkra is rengeteg újdonságot tartogatott az előadás. Ági beszélt nekünk a digitális korszakokról, a digilektusokról, a 7-es buszos adatgyűjtésről, a smiley-król, a rövidítésekről, a google és a facebook hatalmáról, valamint bemutatta Balázs Géza SMS-nyelv és -folklór c. könyvét, és hirdette a Netszó-pályázatot is. Egy kis reklám neki is! www.veszelszki.hu.
Az előadás után, egy nagyon kötetlen, spontán beszélgetés alakult ki, ahol ismét megbeszéltük, mi is az a dokkolás, a filterezés, a Donald kacsázás. Ezután elvándoroltunk egy bendőtöltésre, ahol túrógombócot vételeztünk magunkhoz, majd ilyen telt állapotban (6 gombóc!) Balázs kitalált egy kegyetlen bonyolult szavazati rendszert a délutáni vitákkal kapcsolatban, hogy mik is legyenek a témák. Nem próbáltuk megérteni a kiértékelés lényegét, ráhagytuk… Kezdődhetett a délután!

Először egy kis szabadprogram volt, játék, beszélgetés, pihi, utána pedig vitakörök: az egyikben a West Balkán-tragédia kapcsán a diszkókra alkalmazandó új szabályokról volt szó, a másikban pedig arról, hogy meddig etikus a géntechnológia használata, meddig nyúlhatunk bele a különböző génekbe, megváltoztatva ezzel a természetet. A kiváló moderátorokkal békésen vitázgattunk, vagyis inkább „séreltük” a véleményünket a témával kapcsolatban. A vitakörök végén, mindkét csoport bemutatta, mire jutott a kerekasztal-beszélgetésen, majd Balu (s a többi „vén” MCC-s) mesélt régi KP-s élményeiről.(Nagyon adtuk, kettőspontdé!)

Ezután városnézés következett Évi néni vezetésével, akinek szigorúan csak kezit csókolomot köszönhettünk!  Az esti Eger megnézése nagyon élvezetes volt, mert Évi néni beszédstílusa nem hasonlított egy idegenvezetőére, sokkal inkább egy könnyed stand up-osra!
Vacsi után, (búcsú)esti program... Sajnos a búcsúprogram, úgy tűnt, nem sikerül tökéletesre, karaoke karaokezene nélkül és hangfalkábel nélkül... Nem volt értelme karaokézni, és sajnos a házi palacsinták is csak limitált mennyiségben voltak, íme miért: kissé csomós lett a tészta, a 30 éves leamortizált villanyrezsó sem volt túl jó segítség, és a rossz serpenyőben sem sikerült túl sok ehető sárga kerek finomságot sütni, bár meg kell hagyni Timinéni(sic!) és Balázs mindent megtettek az ügy érdekében, de 10 tojás az 10 tojás, még fél kiló lisztben is. Természetesen itt is akadtak vállalkozó szelleműek, akik a 3 db égett-olajos-nyers palacsintát egy húzásra megették! Voltak, akik fokozták az élvezetet, (gondolok itt drága Balura és Ferire), akik még egy kis tejjel leöblítették. De ezen nehézségek ellenére is, az egyik szobában a zene szólt (laptopból és emberi torokból egyaránt), kattogott Ati fényképezője, és meg kell hogy mondjam, igazán remek és egyben a „fura” kategóriába sorolható képek születtek az ushankás kp-sokról. Egy másik szobában beszélgettek, a társalgóban pedig ölték/üldözték a Seriffet, vagy éppen meg akarták védeni őt. Hozzá kell tennem: Timi és Kata nagy mesterei a játéknak, vigyázni kell velük! Persze a vacsora tartalma hajnalra már felszívódott, így egy hajnali nutellázást beiktattunk, s így már jóllakottan, elégedetten, kimerülten az eseményektől elnyomott minket az álom úgy 1 órára.
Vasárnap reggelre már csak a reggeli és a vonat elérése maradt, amely némelyek számára kissé kalandosra sikeredett, illetve az idő elütése hazafelé a MÁV személyszállító eszközén.
Mindkettőnknek nagyon tetszett a tábor, már így elsőre is, és ajánljuk mindenkinek, hogy tegyen egy próbát, jöjjön el az elkövetkezendő táborokba (illetve programokra!), ha még nem volt, ha már volt, csak most nem jött el, akkor térjen vissza a KP-s csapatba!

Összességében: lájkoltuk, köszönjük!

Fekete Marcell és Tordai Dániel (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, Budapest)



Az MCC és én

A nevem Herkovics Nadin, az MCC-s Középiskolás Program egyik résztvevője vagyok másfél éve. A jelentkezésemkor nem igazán tudtam elképzelni, milyen ez az egész, kicsit féltem is. Az első MCC-s program, amin részt vettem, a nyári tábor volt Tatán. Itthon már lélekben felkészültem a legrosszabbra: szigorú tanárok, hatalmas követelmények. Aztán odaértem, elfoglaltuk a szobákat, és hatalmas „csalódás” ért… Mindenki kedves volt, segítőkész és mosolygós. Nagyon jól éreztem magam. A hazaérkezésemkor a szüleim látták, milyen boldog vagyok, és csak annyit kérdeztek tőlem, hogy találtam-e barátokat. Azt válaszoltam, hogy igen. Épp annyit, ahányan ott voltunk.

A társaság és a barátságok lehetőségei mellett a program szakmai része is nagyon fontos és értékes lehet azok számára, akiknek az érdeklődése túlmutat a középiskolák kerettantervén. Sajnos az osztályok létszáma és a pedagógusok behatárolt ideje nem teszi lehetővé, hogy a diákok személyre szabottan tudjanak fejlődni. Én is tapasztaltam, hogy például a történelmi eseményeket csak „betanuljuk”, ahogy a tankönyv írja. Az okokat és az előzményeket viszont nem ismerjük, nem látjuk az összefüggéseket. Az MCC Modern kori történelem című kurzusa viszont hihetetlen forrásanyaggal, háttérinformációval kiegészítve nem betanít valamit, hanem elgondolkodtat. A tesztekkel visszaigazolást kapok a tudásomról, amit az iskolában is hasznosíthatok. Azóta csak 5-öst kapok történelemből!

A szombatonként megszervezett előadásokat nagyon szeretem. Mindig érdekes embereket hallunk beszélni aktuális esetekről. Az ember minél több nézőpontból vizsgál egy problémát, annál objektívebb véleményt tud alkotni róla.

Az MCC a kurzusokon kívül is hatással van rám: barátokat ad és egy követendő irányvonalat.

Herkovics Nadin