A nemzetközi kapcsolatok szakirány indulásakor a Collegium vezetői, kurátorai és tanárai komoly dilemma előtt álltak: dönteniük kellett, hogy gyakorlati, diplomáciai képzést próbálnak nyújtani a majdani hallgatóknak, vagy egy tudományos képzési forma alapjait rakják le. Az első félévek tapasztalatait értékelve világossá vált, hogy sem az egyikről, sem a másikról nem érdemes, sőt, nem szabad lemondani. Ma Magyarországon egyaránt szükség van olyan kutatókra, akik tudományos hátteret biztosítanak egy határozott, céltudatos külpolitika számára, és olyan gyakorló szakértőkre, akik ezt a külpolitikai gépezetet működtetik.
Ennek megfelelően a kurzusok, amelyek tanítási nyelve legtöbbször az angol, három tágabb kategóriába sorolhatóak. Az első év során kerül sor a módszertani modulra, amely során íráskészség és szövegalkotást (Academic Writing), valamint egyedülálló módon kutatásmódszertant (Research Methods and Design) hallgatnak a szakirány tagjai. Emellett szerepelnek a tematikus kurzusok, amelyek a hallgatók érdeklődéséhez igazodva merítenek a nemzetközi politikai gazdaságtan, a nemzetközi kapcsolatok elmélete, biztonságpolitika, nemzetközi jog, valamint az európai integráció témáiból. Ehhez illeszkednek a harmadik modul olvasószemináriumai, amelyek műhely-keretek között segítik a nemzetközi tér alapvető kérdései mögött meghúzódó filozófiai, társadalom-és politikaelméleti problémák elmélyült feltérképezését.
A nemzetközi kapcsolatok szakirány olyan szellemi műhely, amely a kiemelkedő szakmai képzés mellett tere a sokszínű szakmai és közösségi programoknak, szakmai együttműködéseknek, kötetlen beszélgetéseknek, szakirányos vacsoráknak...és nem utolsósorban hosszan tartó és akár határokon átívelő barátságoknak.
A „Nescafé 3 in 1 Effekt” pályázaton 1 millió Forintot nyert az MCC-s kezdeményezés.
Cseke Hajnalka a felsőoktatási keretszámok kapcsán kérdezte Tombor Andrást.
A McKinsey & Company-vel együttműködve a tavaszi félévben esetmegoldás szemináriumot hirdetünk.